Szép mezei éjszaka

Csendesen terül szét a mezőkön az est...

Egyre növekvő teste árnyékokat fest...

Lassan nyomul előre az erdőn, réten...

Lehet, hogy e támadásra várt már régen...

És most, hogy végre a világ az övé lesz...

Tilalmas lesz mindenhol bármiféle nesz...

A réten halkul az élet minden hangja...

De szól a kis állatok belső harangja...

Hazatérésre serkenti, ki nincs otthon...

Másokat arra bíztat, maradjon nyugton...

Ne mozduljon, míg a sötétség az úr kint...

Várjon, míg a napsugár a lyukon beint...

Némelyiknél a harang a gyomorban van...

S keresi élelmét a réti világban...

Motoszkál a fűben egy mezei egér...

Kirepül fészkéről a bagoly, denevér...

Mostantól övék a erdő, övék a rét...

Élhetik az éjben a maguk életét...

Ők a sötétség halkan mozgó formái...

Ők tudják az éjjelt magukhoz formálni...

Lehet a sötétség biztatóan csendes...

De lehet mindenféle élettől mentes...

Sokszínű az éjjel, mégha ez nem is látszik...

És benne az élet macska-egért játszik...

Mindezt addig, míg a hajnal meg nem hasad...

És nem veri vissza a sötétség-hadat...

Eltűnik minden szépsötét mozdulat...

Ha újra látszik az árnyék az ég alatt...

1996-07-19